Nem! Ez egy nagyon elterjedt hamis beállítás, hogy míg a zsidók egy Istenben hisznek, a keresztények háromban. A tény az, hogy a kereszténység épp annyira szilárdan monoteista mint a judaizmus.
Amit a keresztények hisznek, az az, hogy ez az egy Isten – amit a véges ember sosem fog teljesen megérteni – három személyben vagy személyiségben létezik. Ez a hit nem valamiféle filozófiai érvelésen alapszik, hanem az Írásokon – az Ó- és Újszövetségen egyaránt.
Állítjuk, hogy a héber Biblia Isten egységéről tanít. A zsidó nép alapvető hitvallása mindig is a S’ma volt: „Halld, Izrael, az Úr a mi Istenünk, egy Úr!” De az Isten egységét hangsúlyozó vonatkozások mellett megtalálható számos célzás, melyből az derül ki, hogy ugyanakkor Ő mégis több, mint egy.
Ilyen utalás például az, hogy az Istenre vonatkozó nevek és szavak sokszor többes számban találhatóak. Az általános héber Isten-név, az ‘Elohim’ már önmagában többesszámú. Elohimnak az egyesszáma Eloah, tízszer olyan ritkán található meg ilyen alakban mint többesszámban.
Többesszámú igéket használnak az Elohim név mellett, mint például Ábrahám az I. Mózes (Börésit) 20:13-ban. „Amikor vándorútra indított engem Isten apám házából…” Héberül a „vándorútra indított” szó többesszámban van. Isten többesszámú névmásokkal utal önmagára az I. Mózes (Börésit) 1:26-ban. „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá…” Isten más leírásai is előfordulnak többesszámban, ami nem mindig derül ki a fordításokból (például Prédikátor 11:9 (Károli fordításban 12:1) „De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!”, Ézsaiás 54:5 „Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve” ezekben a versekben az Isten, az alkotó és a férj többesszámú alakban van.)
A S’ma-ban található szó, az echad kifejezi az Isten egységét. Ez a szó azonban megengedi a következő értelmezést: az egységen belüli többséget, sokszínűséget. Ez egyértelműen látszik pár igerészből. Az I.Mózes (Börésit) 1:5–ben „És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.”, 2:24–ben „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”, az Ezsdrás 2:64-ben „Az egész gyülekezet összesen negyvenkétezer-háromszázhatvan fő volt”, az Ezékiel 37:16-17–ben „fogj egy fadarabot… Azután fogj egy másik fadarabot… Illeszd őket egymáshoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben!” az egység a következőképpen fejeződik ki:az este és reggel, a férj és feleség, a gyülekezeti tagok és a két vessző egyesülése.
Van egy másik szó héberül, a yachid, amely oszthatatlanságot fejez ki. A tudós Maimonidész híres művében, A hit tizenhárom hitelvében (a mai ortodox zsidók hitük alappilléreként kezelik) az ‘echad’-ot a ‘yachid’-dal helyettesíti, amikor Isten természetéről beszél. Azóta Isten megoszthatatlan egységének gondolata széleskörűvé vált a judaizmusban, azonban a Biblia bőséges példát mutat arra, hogy Isten egysége diverzitást rejt magában.
A Zohár – amely a zsidó miszticizmus alapműve – elismeri, hogy az egységen-belüli-többség nem idegen fogalom a zsidó gondolkodásban. Habár a középkori misztikus ötlet nem ugyanaz, mint a kereszténység háromságtana, az Istenen belüli pluralitás alapötlete megállja a helyét. A Zohárban olvashatjuk a következőt a S’mával kapcsolatban: „Halld Izrael, a JHVH Elohenu, a JHVH egy. Ez a három egy. Hogyan lehet három név egy? Csakis a hiten keresztül, a Szentlélek látásmódján át, a rejtett szemek megnyilvánulása által. A hallható hang misztériuma ehhez hasonló, habár egy, mégis három különböző elemet tartalmaz – tűz, víz és levegő, melyek eggyé váltak a hang misztériumán keresztül. Így van ez a háromszoros isteni megnyilvánulással is, melyet a JHVH Elohenu JHVH-ból láthatunk – három különböző mód, mely mégis egy egységet hoz létre.”
Valójában, magán Istenen kívül, a héber Írásokban megtalálható még két személyiség, akik eltérő formában vannak ábrázolva, mégis, az Istennel azonosként. Az egyik az Úr angyala, a másik pedig Isten Lelke, vagy a Szentlélek.
Az Úr angyaláról többször is szó esik, de Istennel is lehet azonosítani. Például, az I. Mózes (Börésit) 16:7-ben és a 16:13-ban, először az Úr angyala megnevezést látjuk, majd az Ur-at. Egy másik példa az I. Mózes (Börésit) 22:11-12. Ez a személy itt Istentől megkülönböztetve, ugyanakkor vele azonosítva jelenik meg.
Aztán ott van Isten Lelke. Isten Lelkéről úgy beszél az Írás, mint akinek külön személyisége van, mégis azonosítja Istennel. Ilyen részek a következő helyeken vannak: 1. Mózes (Börésit) 1:2 „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.”, Zsoltárok 51:11 (más fordításban 51:13) „Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!” és Ézsaiás 11:2 „Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.”.
Mivel Izrael körbe volt véve többisten-hívőkkel és hajlamos volt átvenni ezeknek a népeknek a bálványimádatát, a héber Írások jobban hangsúlyozzák Isten egységét, mint a hármasságát. De az Új Testamentum idejére, amikorra a bálványimádás már nem volt probléma (Izraelben), a Teremtő hármasságát jobban kiemelték az Írások. A három fentebb említett személyiséget az Új Testamentum mint Atya Istent, Fiú Istent (a Messiás Jézust) és Szentlélek Istent ábrázolja – mégis úgy, hogy nem vonja kétségbe a S’ma alapvető állítását:„Halld Izrael, az Úr a mi Istenünk, az Úr egy”, melyről Jézus maga mondta, hogy a „a legfontosabb parancsolat”. „Ekkor odament az írástudók közül egy, … és megkérdezte tőle: “Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” Jézus így válaszolt: “A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr,és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.” Márk 12:28-30. Jézus az V.Mózes (D’varim) 6:4-5-ből idéz.
Lehetséges, hogy így tiltakozol: „A keresztények nem abban hisznek, hogy Jézus Isten fia? Ha Jézus Isten, hogyan lehetne Isten fia? Egy embert teszel Istenné, és ráadásul Istennek nincs is fia.” Nem igaz ismét! A II. Mózes (S’mot) 4:22-23. Izraelt Isten „fiának” hívja. „…Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon nekem!” Izrael királyát az I. Krónika 17:13. Isten „fiának” nevezi „Atyja leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől”. Arról, hogy a Messiás Isten fia lesz, a Talmud is ír (Sukkah 52a): A rabbijaink tanították, hogy a Szent, legyen áldott, azt fogja mondani a Messiásnak, Dávid fiának (Bárcsak gyorsan felfedné magát a mi napjainkban!): „kérj tőlem akármit, és megadom neked”, ahogy írva van „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged. Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.” (Zsoltárok 2:7-8.)
Az Írások nem arról beszélnek, hogy egy ember Istenné válik – Isten ments! – , hanem hogy a Messiás maga Isten lesz, aki emberként jön el. Az Ézsaiás 9:6. a következőképpen ábrázolja a Messiás eljövetelét: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” De ha Isten valóban „háromság”, akkor az is lehetséges, hogy a Messiás Isten és ugyanakkor úgy is jellemezhető legyen mint az „Isten fia”. Erre a következtetésre jutunk el mi, Jézus-hívő zsidók, ahogy az Írásokat tanulmányozzuk.
A zsidó kortársainkkal együtt valljuk, hogy „az Úr a mi Istenünk, az Úr egy” – egy egység, amely „hármassággal” írható le.
Jesua - mi hu? 