Szegulla

„ha… megtartjátok a szövetségemet, akkor értékes kincs lesztek számomra az összes népek közül, mert enyém az egész föld. És ti lesztek számomra papok birodalma és megszentelt nép!” (2Mózes 19:5,6)

A Herz-kommentárral ellátott zsidó Chumásban (Tóra+Haftarák) ez olvasható a fenti igehely kommentárjában: „Értékes kincs – héberül: szegulla…. Értékes tárgyat vagy valamilyen különleges célra őrzött kincset jelöl. … Ha én kiválasztottam egy eszközt valamilyen különleges cél elérésére, az eszköz jelenthet számomra kincset, de a cél, természetesen, mindig fontosabb az eszköznél. Így van ez a zsidókkal is. Ők Isten eszközei, és mint ilyenek, különös értékűek; de a cél náluknál sokkal fontosabb” (Montefiore).

Ma megkérdezte tőlem egy kedves, fiatal lány, aki látott kora reggel és délután is az Örsön: „Láttam a mosolyát reggel, és most is: maga egész nap mosolyog?” Vetni egész nap, négyféle talajba, és tudni, hogy ebből csak egynegyede a jó talaj, nagyon kimerítő. Mégis, amikor szórni kezdem a magot, valami olyan belső öröm árad bennem szét, hogy nem tudok nem mosolyogni. Ilyenkor érzem leginkább, hogy betöltöm a küldetésem, amit az Örökkévaló 4500 éve adott nekünk: papok birodalmának lenni: tanúskodni az élő Istenről. Ilyenkor teljesen a tudatába kerülök, hogy miért vagyok én a népemmel együtt ezen a földön. Isten ránk bízta ezt, és nem vette el. A Messiás által betölthetem a rendeltetésemet: Isten szegullája lehetek azért, hogy a többi népet is Magához vonzza.

Tar Kata

Utak találkozása

„Hívj vissza, Laura 5 perc múlva! Most imádkozom!”- A tiszta arcú fiatal roma férfi a feleségének mondta ezt, aki Kanadából hívta. István valamiért visszajött Magyarországra, és amikor vissza akart térni Kanadába, visszafordították Kanada határán. A feleségét és a kislányát csak az üvegablakon keresztül láthatta. Most azon dolgozott, hogy ezúttal sikerüljön kiutaznia. A Móriczon a kezébe nyomtak egy szórólapot, aminek az a címe, hogy Jézus szeret bennünket, zsidókat is. A szórólapból, persze, kiderül, hogy Jézus mindenkiért odaadta az életét. Hosszasan tanulmányozta, majd megkérdezte a közelben álló misszionáriustól (tőlem): „Hol lehet magukkal találkozni?” Szó szót követett, Istvánról kiderült, hogy már régóta tanulmányozza a Bibliát, de még nem kötelezte el magát Jézusnak. Azonban, most kész ezt megtenni. Félrehúzódtunk, István imádságban behívta Jézust az életébe. Sírt, sírtam. Testvérként megöleltük egymást. A Kanadából visszapenderített kereső ember útja és Jézus egyik tanítványának útja találkozott. Egy új ember ment tovább boldogan. A sok közömbös, fáradt vagy haragos arc között egyszercsak rábukkanni arra, akit Isten épp a mai napra készített el… Van-e ennél nagyobb jutalom?

Tar Kata

Augusztus 26.

Kedves Barátaim!

3 teljes idejű munkásunknak az előre megbeszéltek alapján el kellett mennie tőlünk: Igornak, Ildikónak és Jonathannak.

Kérlek, imádkozzatok az időjárásért: ma egész nap esett. Ennek ellenére magyar munkatársaink hűségesen helytállnak és a statisztikák is bátorítóak.

Imádkozzatok Anna és Laurie egészségéért is – Anna volt orvosnál, de ez nem javított az állapotán.

Isten áldjon Benneteket!

Irina

 

Néhány adat – a számok szerint itt tartunk most:

Naponta 1 – 4 alkalommal mentünk az utcákra, melynek során 2.410 – 18.855 szórólapot osztottunk ki 10 – 42 munkásunk segítségével.
Ezidáig összesen 134.565 szórólapunkat adtuk át a járókelőknek, akik közül 555-en szeretnének továbbra is kapcsolatban maradni velünk. 74 zsidó származású kapcsolatunk érdeklődik a Messiás üzenete iránt, és megkaptuk az elérhetőségét 34 Jézus-hívő zsidó testvérünknek is. Kampányunk alatt eddig 26-an fogadták el Jézust személyes megváltójuknak, közülük egy Izrael népéből való.

Hálát adunk Isten áldásaiért és kérjük, az utolsó héten is legyen velünk Szent Lelkével!

Elfogadni a megmentést egy zsidó ember kezéből

A Móriczon egy magas férfi határozott hangon a következőket mondta ma nekem: „Maga bizonyára jártas az ezotériában…” „Nem – szakítottam félbe – nem vagyok jártas az ezotériában: keresztyén vagyok.” Ez különösebben nem rendítette meg a férfit. Mondandóját mindenképpen közölni akarta velem. „Mindegy. Akkor is tudnia kell, hogy az istenségeknek nincs nemzetiségük.” Azzal, választ nem várva továbbment.

Az ember csak találgatni tud, hogy milyen gondolatmenet végét mondta el nekem. Hiszen csak kinyilatkoztatott, nem adott semmi esélyt a párbeszédre. De a szórólap, amire talán reflektálhatott, azt hangsúlyozza, hogy Jézus maga is zsidó volt.

A Biblia nem hagy kétséget efelől, mégis olyan sok emberrel találkozom, aki komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy bebizonyítsa: Jézus nem volt zsidó. Nos, ha ez sikerülne nekik, ezzel egyben azt is bebizonyítanák, hogy Jézus nem a megígért Messiás és Megváltó, hiszen a próféciák szerint a Messiásnak Júda törzséből és Dávid házból kell származnia. A kérdés másik oldala viszont ez: Vajon miért olyan nehéz elfogadni az Isten megmentő szeretetét egy zsidó Messiás kezéből? Vajon ha kigyulladna a házam, a füst fojtogatna és a mennyezetről is égő gerendák kezdenének rám dőlni, és ekkor megjelenne egy tűzoltó az ablakomban, aki a kezét nyújtaná, hogy azonnal meneküljek, amíg még lehet, elkérném-e a pedigréjét, hogy nehogy valami jöttment mentsen ki engem a tűzből? Micsoda őrültség ez!

Akik ilyen, és ehhez hasonló megjegyzéseket tesznek, azt gondolják, hogy nekem, nekünk árthatnak valamilyen módon. Pedig maguknak ártanak, mivel elvakult zsidógyűlöletük megakadályozza őket abban, hogy megragadják annak a zsidó Messiásnak a feléjük nyújtott kezét, aki azért jött, hogy az életét adja értük.

Tar Kata

Lebontotta az elválasztó falat

¹⁴Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést (Efézus 2:14)

Vasárnap késő este. A Nyugati villamosmegállójában is viszonylag kevés az ember. 3 sémita külsejű fiatal kezébe nyomtam a „Jó hír Izraelből” című lapot, és szinte rögtön meg is kérdeztem, honnan jöttek. Palesztinok voltak. Örvendeztem a hírnek, és elmondtam nekik, hogy én zsidó vagyok, és hogy Jézus által reménységünk lehet a két nép megbékélésére. Abszolút barátságosak voltak. Persze, hisznek Jézusban, hiszen ő próféta, de nem az Isten fia. Megkérdeztem tőlük, hogy ha próféta, mi az ő üzenete. „Hát hogy ne igyanak bort és hogy jók legyenek embertársaikhoz.” Elmagyaráztam nekik, hogy Allah (Isten arab neve) igazságos, és hogy ha a földi bírók sem engedhetik el a büntetést csak azért, mert egy bűnöző őszintén megbánja, amit tett, hanem a büntetést el kell szenvedni, Allah még sokkal inkább igazságos. De szeretetből a Fiát küldte, hogy kifizesse a tartozásunkat. Persze, az a gondolat, hogy Jézus Isten, számukra istenkáromlás, hiszen hogyan halhat meg Isten? De amikor a Bibliából idéztem Jézus istenségére vonatkozó szavait, az egyikük, Somet mégis kíváncsivá lett: hol van ez pontosan? Így kaptam meg az elérhetőségét, hogy elküldjem neki ezeket. Imádkozzunk Sometért!

Tar Kata

„Ember mit árthat nékem?!” (Zsoltár 118:6)

Emlékszem arra az estére, amikor Jézus elhívott a népem felé való szolgálatra. Ezt kérdezte: „Kész vagy arra, hogy félreértsenek a keresztyének, gyűlöljenek az antiszemták és megvessenek a zsidók énértem és azért, mert az én választott népemnek, Izraelnek viszed az Örömüzenetet?” Akkor, persze, még nem tudtam pontosan, mire is mondok igent. Csak azt, hogy kinek mondok igent. Ma egy kicsit belekóstoltam ebbe. Az Astoria aluljárójában osztottam szórólapot, amikor egy idősebb, őszhajú férfi megállt, és elkezdett kikelni magából. Először csak kicsit dohogott azon, hogy mi öltük meg Jézust, és hogy mit akarunk most itt azzal, hogy őt hirdetjük. Aztán egyre jobban belehergelte magát. A válaszomat nem akarta hallani, mert az csak zavarta volna abban, hogy azt gondoljon rólam, amit akar. Így aztán, nem is próbálkoztam, hanem folytattam a munkámat. Ő próbált, jobbról és balról is elém állni, sértő szavakat dobált rám, majd amikor nem reagáltam, le akarta tépni rólam a táskát. Ekkor egy fiatal férfi, aki esernyőket árult az aluljáróban, szenvedélyesen közbelépett, leállította. Elég hosszan kellett csitítani, én csak imádkoztam és osztottam tovább a lapokat. Aztán csak továbbállt. Ekkor megköszöntem megmentőmnek, Kálmánnak a közbeavatkozást, és elmondtam neki, hogy melyik út vezet a mennybe. Nagyon köszönte, címet adott, és várja a könyvet, amit küldeni fogunk neki. Egy perc sem telt belé, és egy izraeli családba botlottam, akik csodálkozva kérdezték, mi ez. A szórólapunk címe ugyanis, ez volt: „Jó hír Izraelből”, és az illusztráció a modern Izrael térképe volt. Kevés hébertudásomat bevetve, a hátamon levő feliratra mutatva elmagyaráztam nekik, kik vagyunk és kiben hiszünk. A héber szórólapot is a kezükbe nyomtam. A két lányuk figyelmesen végighallgatott, és megkérdezte: „Mi a célotok?” „Az, hogy betöltsük azt a küldetést, amit az Örökkévaló nekünk, zsidóknak adott: Hogy világosság legyünk a népek számára, megismertessük velük Árbarhám, Izsák és Jákób Istenét, akit a Messiáson keresztül lehet elérni.” Magam is meglepődtem, hogy nem maradtak közömbösek. Elérhetőséget adtak, ami nagy dolog. Mindez egy pár perccel az után történt, hogy a gonosz meg akart félemlíteni az antiszemita támadás által. Imádkozzunk Kálmán és Noa megtéréséért, illetve ezért a gyűlölettől megvakított emberért, akinek, sajnos a nevét nem tudhattam meg.

Tar Kata

Amikor a szombat munkanap

Szabad szombatnapon jót cselekedni? Mindenesetre, mi úgy éreztük, hogy menni kell. De hova? Szombatnak túlzottan munkanap volt, úgyhogy a Margitszigeten és a Városligetben alig lézengtek, munkanapnak meg túlzottan szombat volt, így a forgalmasabb helyeken is hígabb sorokban szivárogtak az emberek. A Vársoligetben felállt a zenekarunk. A füvön, kicsit messzebb egyetlen csoport fiatal ücsörgött. Ezért megfordultunk, hogy legalább ők halljanak minket. Hamarosan kiderült, hogy egy londoni liberális zsidó ifjúsági csoport volt! Isten csak őket rakta oda a pázsitra és csak minket a mikrofon mögé. A zenélés után a vezető engedélyével Aaron és Dávid lekuporodott a fiatalok közé, és dalokat énekeltek egymásnak, míg végül egyikük megkérdezte: „Ti miben hisztek?” Aaronnak nem kellett több biztatás. Eközben én azon tépelődtem, hogy vajon a többiekkel együtt elhagyjam-e a majdnem üres Városligetet, vagy megszólítsak egy pár ácsorgót. Végül ez utóbbi mellett döntöttem. Egy rokonszenves fiatalember hallgatta a zenénket. Érdeklődésemre kiderült, hogy Izraelben élő svéd ateista zsidó. Ateista zsidó! Micsoda oximoron! Hiszen a nevünk, Izrael is tartalmazza az „Isten” szót! Aztán visszaemlékeztem a magam ateista időszakára, és sikerült megtalálnom a kapcsolódási pontot. Love értelmes szemei figyelmesen követték istenkeresésem történetét. S bár még a végén is úgy gondolta, hogy ez őt nem győzte meg Isten létéről, kész volt megadni a címét, ahova izraeli munkatársaink könyvet küldhetnek neki a Messiásról. Mindez egy üres parkban történt!

Tar Kata

A megtérés lélekrajza – versbe szedve

Ma felhívott újdonsült suttogó testvérem, és lediktálta nekem ezt a versét:

 

Nem oly süket az Úr füle…

Ma a délelőtti vetés végéhez közeledtem. Meleg volt, én fáradt a kora reggeli bevetés után, és nem találtam igazán a helyemet azon a kis járdaszigeten a Blahán a Mc Donald’s előtt. Többször néztem az órámra, mint kellett volna. Túl sok volt az érdektelen ember. A bevetés végét vártam. Egyszercsak egy rekedtes suttogást hallottam: „Hol lehet ilyen pólót kapni?” 70 körüli, őszes, szakállas, kék szemű férfi állt előttem. Megtört külseje alapján nem lehetett eldönteni, hogy hajléktalan vagy csak nehéz sorsú ember. „Ezt a pólót azok az önkéntesek kapják, akik a missziónkkal együttműködnek” – Úgy véltem, itt vége lesz a történetnek. „Hol lehet önökhöz csatlakozni?” – jött a következő kérdés. „Vajon munkát keres ez az ember, hátha kereshet valamit szórólapozással?- villant át rajtam – Már befogadta Jézust az életébe?.” „Nem, de már ott állok a küszöbön – válaszolta Béla kertelés nélkül. Csak most kapcsoltam, mi zajlik itt. Ez az ember itt megtérni akar! Kiálltunk a forgalomból, majd Béla figyelmesen meghallgatta az örömüzenet tényeit: Jézus meghalt a bűneinkért, feltámadt a halálból, és ha kérjük, megbocsátja a bűneinket, és helyreállítja az Istennel való meghitt kapcsolatunkat most és mindörökre. Elmondta velem az imádságot, amiben ezt kifejezte, majd jó diák módjára visszamondta az új élet küszöbén kapott instrukciókat: napi kapcsolatápolás Istennel imádság és a Biblia olvasása által, közösséggyakorlás más hívőkkel, és a hitünk, az örömüzenet megosztása másokkal. Megbeszéltük, hogy a mi gyülekezetünkbe fog jönni, és hogy mostantól szisztematikusan és imádkozó szívvel fogja olvasni a Bibliát. Végül közölte velem, hogy ő költő, és most el fogja nekem mondani egy kétsorosát. A fülemhez hajolt, és ezt suttogta:

„Mert szeret engem az Úr, tudom:

Ideje volna már viszonoznom.”

Béla hangszálát rákbetegség támadta meg, el kellett távolítani. Annak az Istennek azonban, akinek ma elsuttogta, hogy Jézust az élete urává akarja tenni, nem olyan süket a füle, hogy ezt a suttogó kiáltást ne hallotta volna meg. Béla neve a mai napon bekerült az Élet Könyvébe.

Tar Kata

Amíg még itt vannak közöttünk…

Ma reggel a Nyugatinál osztogattam. Ragyogó napfény és fáradt, tompa arcok kontrasztja. De a lapot sokan elveszik. Én szárnyalok. Meglátok egy nénit, amint felfelé botorkál a meredek lépcsőn. Gondolkodás nélkül leviharzom hozzá és a karomat nyújtom. A néni kedvesen fogadja a segítséget. Amikor felérünk, bizalmasan rám néz, végighúzza az ujját a felirat felső során, és ezt mondja: „Én is ez vagyok.” És, persze, megjárta a Holokauszt poklát. Nem zavarja a felirat alsó sora. Bár ő már nem nagyon megy sehova, engem szívesen lát magánál. Éva néni 80 éves. Még itt van köztünk. Nem tudjuk, meddig. De pokolból elég volt ennyi. Imádkozzunk, hogy megtalálja az utat a Mennybe.

Tar Kata