Ma reggel a Nyugatinál osztogattam. Ragyogó napfény és fáradt, tompa arcok kontrasztja. De a lapot sokan elveszik. Én szárnyalok. Meglátok egy nénit, amint felfelé botorkál a meredek lépcsőn. Gondolkodás nélkül leviharzom hozzá és a karomat nyújtom. A néni kedvesen fogadja a segítséget. Amikor felérünk, bizalmasan rám néz, végighúzza az ujját a felirat felső során, és ezt mondja: „Én is ez vagyok.” És, persze, megjárta a Holokauszt poklát. Nem zavarja a felirat alsó sora. Bár ő már nem nagyon megy sehova, engem szívesen lát magánál. Éva néni 80 éves. Még itt van köztünk. Nem tudjuk, meddig. De pokolból elég volt ennyi. Imádkozzunk, hogy megtalálja az utat a Mennybe.
Tar Kata
Jesua - mi hu? 